Ma 2018. december. 15, szombat,
Valér napja van.
Holnap Etelka napja lesz.

Blogok

Hírlevél

korábbi hírleveleink

"Az a valódi siker, amit önmagunkon dolgozva érünk el." Anvar Szadat

Sikereink

Kovács Tamásné, Vecsés (30 éves)

"Sokáig otthon voltam a kislányommal, betöltötte az életemet a nevelése és családom hétköznapjainak koordinálása. Aztán jött a szokásos "valami hiányzik" érzés és tanulni kezdtem. A főiskolán kommunikációt, PR-t tanultam, éreztem, hogy ez a nekem való terület, de semmi tapasztalatom nem volt, hiszen kortársaimhoz viszonyítva sok-sok év lemaradásban voltam. Ekkor kezdtem Erához járni.

Találkozásaink alkalmával átbeszéltük vágyaimat, céljaimat. Következetesen végigmentünk kulcs-kompetenciáimon. Együttműködésünk hatására elkészült önéletrajzom és motivációs levelem is, amivel már bátran vetettem bele magam az álláspiac útvesztőibe. Voltak hullámzásaim is, de a sok kudarc mellett együtt készültünk a véget nem érő interjúkra. Szituációs gyakorlatokkal felkészültem a beszélgetésekre, önértékelésem javítása által észrevétlenül vettem az akadályokat.

Ma már marketing koordinátorként dolgozom egy nagy cégnél. Azóta is volt, hogy megkerestem Erát, segített felkészíteni a cégen belüli előrelépésem lehetőségeinek feltérképezésében. Önálló lettem, öntudatos és elégedett. Viszont útkeresésem során sokat köszönhettem coachomnak, mert tükröt tartott nekem és sikerült meglátnom benne önmagam és a lehetőségeimet."